2011. július 5. | Sajtószoba

Több ponton is változik a vasúti személyszállítási üzletszabályzat

2011. július 1-jétől változott a MÁV-START Zrt. Személyszállítási Üzletszabályzata. Az új üzletszabályzat vonatkozó rendelkezései alapján az utasok jogai kedvezően bővülnek - többek között - a vonatkésések utáni átalány-kártérítéseknél és a fogyatékkal utazók kísérőinek esetében.

2007. július 1-jén alakult meg a MÁV-START Zrt., amelynek üzletszabályzata tartalmazza a vasúti személyszállítási szerződés általános feltételeit mind az utasok, mind pedig a MÁV-START Zrt. tekintetében. Az üzletszabályzatot az utasok észrevételeire figyelemmel 2011. július elsejétől módosította a személyszállító vasúttársaság a Nemzeti Közlekedési Hatóság jóváhagyásával. A vasúttársaság a módosított személyszállítási üzletszabályzatának tervezetét január 25-én közzé tette a honlapján, hogy a 15 napon át az érdeklődők véleményezhessék és a visszajelzéseket a szakemberek figyelembe vegyék.

A késett vonattal utazók jogait kedvezően érinti, hogy a feláras (pót és/vagy helyjegy megfizetésével igénybe vehető) vonatok késése miatt járó átalány-kártérítés (a késés mértékétől függően a menetjegyek árának 25 vagy 50 százalékának visszatérítése) bizonyos feltételek teljesülése esetén már az utas célállomásán, akár az utazás után közvetlenül kifizethetővé válik. A szabályozás szerint a kifizetés határideje az igény bejelentésétől számított egy hónap, azonban az eddigi lehetőségeken túl július elsejétől az átalány-kártérítés ügyintézésére és a kifizetésre - a műszaki és a technikai feltételek függvényében - egyes vasútállomások pénztárában is lehetőség nyílik. A MÁV-START Zrt. pénztárosa telefonon kapja meg a központi adatbázisból az utas vonatának adatait és a kártérítésre vonatkozó engedélyt. Az állomási pénztárakban a kártérítés kifizetése készpénzben történik az alábbi feltételekkel:

·        a kártérítésre jogosultság eredeti szabályai nem változnak;

·        kifizetés csak a pénztár meghirdetett nyitvatartási idejében az utazás napjától számított 14 napon belül, személyesen kérhető;

·        a pénztár csak akkor teljesít kifizetést, ha az utasnak egyéb kártérítési igénye nincs, amennyiben az utas egyéb kártérítési igényt is kíván benyújtani, akkor azt ügyfélszolgálat elérhetőségein keresztül, az eddig megszokott módon teheti meg;

·        a kifizetés jogszerűségét alátámasztó információt a pénztáros legfeljebb a vonat érkezésétől vagy az utas kérését követő 30 percen belül köteles beszerezni; a kifizetés csak az annak jogszerűségét alátámasztó információk birtokában teljesíthető;

·        az átalány-kártérítés kifizetéséhez az utasnak a személyazonosításra alkalmas igazolványát be kell mutatnia a személypénztáros részére, továbbá az utasnak az igény bejelentésekor át kell adnia az eredeti menetjegyét, pót- és/vagy helyjegyét a pénztáros részére;

·        az utasnak az igénylőlapon és a kifizetési pénztárbizonylaton a kifizetést aláírásával el kell ismernie.

A fogyatékkal élők magasabb kocsiosztályon történő utazását támogatni kívánja a MÁV-START Zrt. azzal, hogy az őket kísérő utazó számára akkor is biztosítja az őt megillető, kísérői minőségéből eredő, 90 százalékos kedvezmény, amennyiben a fogyatékkal élő utas a magasabb kocsiosztályra átül, és a kísérője a 2. osztályon marad. A fogyatékkal élőnek és a kísérőnek az ilyen utazásra vonatkozó igényét a jegyvizsgáló felé be kell jelentenie.

Az üzletszabályzat a vasúti társaság honlapján ide kattintva megtekinthető és díjmentesen letölthető. Az üzletszabályzat nyomtatott változata a vasúti társaságtól díjfizetés ellenében megrendelhető az ertekesites@mav-start.hu e-mail címen. A MÁV-START Zrt. valamennyi pénztárában valamint a személyes ügyintézéssel is foglalkozó ügyfélszolgálati pontokon lehetővé teszi az üzletszabályzatba való betekintést, továbbá a kivonatát a vasútállomásokon és a megállóhelyeken hirdetményben közzéteszi.

Budapest, 2011. július 1.

MÁV-START Zrt.

Friss hírek

Hír

Nyolc újonnan kialakított kerékpárszállító-kocsiban is utazhatnak a biciklisek

Az újonnan kialakított járműveken túl kedvezményes, kerékpáros túrajeggyel is várja a Balatonhoz, a Fertő tóhoz és a Tisza-tóhoz kirándulókat a MÁV-START.

Hír

Minden eddiginél több klímás, komfortos, korszerű motorvonat a Balatonnál

Az utazók körében népszerű motorvonatok, babakocsis, kerekes székes és kerékpáros utazásra is megfelelő körülményeket biztosítanak.

Hír

Jubileumokat ünnepelnek Szegeden

Május 11-én, szombaton járműbemutató és nyílt nap várja a nagyközönséget a Szegedi Nagyállomáson.

Hír

Műszaki okok miatt módosul egyes Romániába közlekedő nemzetközi vonatok menetrendje

A módosulás 2013. május 9-től további intézkedésig tart.

Hír

Forgalomban a kétszázadik wifis jármű

Naponta akár több mint harmincezren is internetezhetnek ingyen a vonatokon.

Hír

Hosszabb nyitva tartási idővel várja utasait a Ferihegy vasútállomáson lévő pénztár

A pénztár minden nap 4:00-23:00 között áll az utasok rendelkezésére.

Hír

Útjára indult a Mátyás Király Mozdony

A vasúttársaság Hunyadi Mátyás 555 évvel ezelőtti királlyá választása előtt tiszteleg az arany-fekete színekben felmatricázott járművel, amely holnaptól Romániában is közlekedik.

Hír

Gyorsvonati pótjegy bevezetése 2013. május 15-től

2013. május 15-től a menetrendben megjelölt egyes gyors- és sebesvonatok igénybevétele esetén gyorsvonati pótjegy váltása kötelező.

Hír

Módosul az Agram nemzetközi gyorsvonat menetrendje

2013. május 02 – 03., 07 – 10., 14 – 17., 21 – 24. között Koprivnica - Gyékényes között vonatpótló autóbusz közlekedik.

Sajtószoba

Csak nemdohányzóként közlekedhetnek az ún. RIC jeles kocsik

Szeptember 30-tól lép érvénybe az UIC új szabálya.

Hírkereső :
A keresett szó vagy kifejezés

Állomáskereső

 

MÁVDIREKT

telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége belföldről: 06 (40) 49 49 49,
külföldről: +36 1 444 44 99

Bejelentkezés az e-Ticketbe