2012. április 6. | Hír

Növekvő utasszám és jelentős megtakarítás

Öt éve, 2007. április 6-án álltak forgalomba a MÁV Csoport első FLIRT motorvonatai – napjainkban már 60 ilyen jármű szállítja az utasokat. A korszerű motorvonatok jelentős utasszám növekedést generáltak, valamint közlekedtetésük évi több százmillió forint energia-megtakarítást jelent, a hagyományos ingavonatokhoz képest.

A FLIRT motorvonatokkal kiszolgált vonalakon az elmúlt években megállt a korábban jellemző utasszám csökkenés, mi több, a négy érintett vonalon az utasszám az utóbbi időszakban (2009-től) összesen 11,9%-kal nőtt, egyre több utas választja a vasutat. Az utasfő-növekedés átlagos éves értéke mintegy 6% ezeken a vonalakon.

A szerelvények – amelyek a fékezési energiát is visszatáplálják a felsővezetéki hálózatba – energiafogyasztása 23 %-kal, vagyis 0,82 kWh-val alacsonyabb a hagyományos ingavonati szerelvényekénél, 100 kilométerre és egy ülőhelyre vetítve. Ez egy éves futást nézve azt jelenti, hogy a FLIRT-ök közlekedtetése évi több százmillió forint megtakarítással jár, továbbá emellett kevesebb mozdony fenntartására van szükség.

A járművek korábbi típusokat váltottak ki az elővárosi vonalak egy részén. A 60 FLIRT motorvonat folyamatosan állt forgalomba az utóbbi 5 évben: a Budapest–Komárom–Győr, a Budapest–Székesfehérvár, a Budapest–Pusztaszabolcs és a Budapest–Hatvan vasútvonalon; illetve csúcsidőn kívül, hétvégenként a Budapest–Szob, a Budapest–Cegléd-Szolnok valamint a Budapest–Újszász–Szolnok vonalon.

A típust a visszajelzések szerint megszerették az utasok, ezt mutatja az utasszám növekedése is. A típust a korábbi járművekhez képest nagyobb gyorsítóképesség jellemzi, a járművek közlekedése dinamikusabb, ezáltal az eljutási idő csökkenthető, rugalmasabb forgalomszervezést tesznek lehetővé. Továbbá, a hajtásrendszer fékezéskor a mozgási energia jelentős hányadát visszatáplálja a felsővezetéki hálózatba, így a korábbi járművekhez képest jelentős megtakarítás érhető el. A jármű utastere klimatizált, alacsonypadlós kialakítású, a mozgássérültek utazását is lehetővé teszi, a megfelelően kialakított és környezetbarát zárt rendszerű WC, valamint a feljutást segítő berendezések révén. A káresetek megelőzése érdekében a kocsikon videokamerás megfigyelő rendszer üzemel. Mindemellett a központi ajtózárás, a menet közben nem nyitható ajtók, a többcélú – akár kerékpár, babakocsi szállítására alkalmas – utastér rész, a vizuális és hangos utastájékoztatás valamint a korszerű utastéri világítás is növeli a komfortot.

A motorvonatok karbantartását és tisztítását a gyártó cég végzi pusztaszabolcsi bázisán, ahol lehetőség van a járművek kerekeinek és féktárcsáinak időszakos szabályozására, valamint fertőtlenítő mosások elvégzésére is. A beszállító 30 éves időtartamra vállalta a 60 motorvonat 94%-os rendelkezésre állásának biztosítását, ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy bármely időpontban a 60 darab motorvonatból 56 darabnak közlekedésre képesnek kell lennie.

A FLIRT flotta mellett a nemzeti vasúttársaságnál két másik korszerű motorvonat típus teljesít szolgálatot: 31 darab Desiro dízel és 10 darab TALENT villamos motorvonat. 

Időrendi háttér:

A MÁV Csoport első két FLIRT motorvonata 2007. április 6-án állt forgalomba, Budapest és Dunaújváros között. Még abban az évben további 21 darab, majd 2008-ban 7 darab, 2009-ben 26 darab, 2010-ben 4 darab állt forgalomba a MÁV hálózatán. A teljes, 60 darabos FLIRT flotta futásteljesítménye 2012 márciusában érte el a 40 millió kilométert, a legelsőként beérkezett járművek közül több futásmennyisége az év végére eléri az 1 millió kilométert.

MÁV MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT.

Friss hírek

Hír

Nyolc újonnan kialakított kerékpárszállító-kocsiban is utazhatnak a biciklisek

Az újonnan kialakított járműveken túl kedvezményes, kerékpáros túrajeggyel is várja a Balatonhoz, a Fertő tóhoz és a Tisza-tóhoz kirándulókat a MÁV-START.

Hír

Minden eddiginél több klímás, komfortos, korszerű motorvonat a Balatonnál

Az utazók körében népszerű motorvonatok, babakocsis, kerekes székes és kerékpáros utazásra is megfelelő körülményeket biztosítanak.

Hír

Jubileumokat ünnepelnek Szegeden

Május 11-én, szombaton járműbemutató és nyílt nap várja a nagyközönséget a Szegedi Nagyállomáson.

Hír

Műszaki okok miatt módosul egyes Romániába közlekedő nemzetközi vonatok menetrendje

A módosulás 2013. május 9-től további intézkedésig tart.

Hír

Forgalomban a kétszázadik wifis jármű

Naponta akár több mint harmincezren is internetezhetnek ingyen a vonatokon.

Hír

Hosszabb nyitva tartási idővel várja utasait a Ferihegy vasútállomáson lévő pénztár

A pénztár minden nap 4:00-23:00 között áll az utasok rendelkezésére.

Hír

Útjára indult a Mátyás Király Mozdony

A vasúttársaság Hunyadi Mátyás 555 évvel ezelőtti királlyá választása előtt tiszteleg az arany-fekete színekben felmatricázott járművel, amely holnaptól Romániában is közlekedik.

Hír

Gyorsvonati pótjegy bevezetése 2013. május 15-től

2013. május 15-től a menetrendben megjelölt egyes gyors- és sebesvonatok igénybevétele esetén gyorsvonati pótjegy váltása kötelező.

Hír

Módosul az Agram nemzetközi gyorsvonat menetrendje

2013. május 02 – 03., 07 – 10., 14 – 17., 21 – 24. között Koprivnica - Gyékényes között vonatpótló autóbusz közlekedik.

Sajtószoba

Csak nemdohányzóként közlekedhetnek az ún. RIC jeles kocsik

Szeptember 30-tól lép érvénybe az UIC új szabálya.

Hírkereső :
A keresett szó vagy kifejezés

Állomáskereső

 

MÁVDIREKT

telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége belföldről: 06 (40) 49 49 49,
külföldről: +36 1 444 44 99

Bejelentkezés az e-Ticketbe