2012. szeptember 18. | Hír
Csökkenő számú németországi és cseh buszjáratok
Az elmúlt napok tapasztalatai alapján az egyik nemzetközi buszjáratokat közlekedtető cég jelentősen csökkentette a berlini járatainak számát, ami a prágai utasokat is érinti. A MÁV-START vonataival továbbra is biztonságosan, kiszámíthatóan, a hét minden napján, akár nappal, akár éjszaka is el lehet jutni – többek között – a német vagy a cseh fővárosba.
Pozsonyon és Prágán keresztül naponta három pár vonat – a Hungária, a Jeszenszky János (Jan Jesenius), és a Metropol – halad közvetlenül Berlinig. Prága ezeken felül elérhető még további három pár (a Jaroslav Hašek, a Slovan, és az Avala) vonattal is. A menetjegyek Prágába már 19 eurótól, Berlinbe pedig 29 eurótól elérhetők a nemzetközi pénztárakban.
Németországba naponta összesen nyolc pár közvetlen vonat jár: Berlinbe két pár nappal (a Hungária és a Jeszenszky János), valamint éjszaka a Metropol EN. A Jeszenszky János EuroCity tovább közlekedik Hamburgba. A Münchenbe utazók a Kálmán Imre éjszakai vonat vagy négy pár railjet közül választhatnak, az egyik pár railjet tovább közlekedik Frankfurtba is.
A hagyományos jegyek mellett, korlátozott számban kedvezményes jegyek is elérhetők, amelyek egy adott napra és vonatra válthatók, cseréjük és visszatérítésük nem lehetséges. Léteznek külön a kisebb csoportoknak, családoknak, baráti társaságoknak kialakított ajánlatok, akár 1. vagy 2. osztályra is. Utóbbi jegyek érvényessége egy hónap. A City-Star ajánlattal a 6 és 14 év közötti gyermekek szülő vagy nagyszülő kíséretében díjmentesen utazhatnak Németországba. További információk a www.mav-start.hu oldalon találhatók ide kattintva.
MÁV-START Zrt.
Hír
Sztrájk az olasz vasúton
Május 19-én 8:00 és 21:00 óra között sztrájk lesz az olasz vasúton.
Hír
Internetes bankkártyás fizetés szünetelése
2013. május 20-án, hétfőn 01:00 és 03:00 óra között a bankkártyás fizetés, és a bankkártyával vásárolt menetjegyek visszaváltása nem lehetséges.
Hír
Változik a vonatok közlekedési rendje pünkösd vasárnap és pünkösd hétfőn
Május 19-én ünnepnapi, május 20-án vasárnapi menetrend lesz érvényben.
Hír
Közel kétezer utassal indulnak a csíksomlyói különvonatok
Több különvonat is útnak indul a napokban Budapestről –valamint Szombathelyről – Csíksomlyóra, közel kétezer utast szállítva.
Hír
Minden eddiginél több klímás, komfortos, korszerű motorvonat a Balatonnál
Az utazók körében népszerű motorvonatok, babakocsis, kerekes székes és kerékpáros utazásra is megfelelő körülményeket biztosítanak.
Hír
Jubileumokat ünnepelnek Szegeden
Május 11-én, szombaton járműbemutató és nyílt nap várja a nagyközönséget a Szegedi Nagyállomáson.
Hír
Műszaki okok miatt módosul egyes Romániába közlekedő nemzetközi vonatok menetrendje
A módosulás 2013. május 9-től további intézkedésig tart.
Hír
Forgalomban a kétszázadik wifis jármű
Naponta akár több mint harmincezren is internetezhetnek ingyen a vonatokon.
Hír
Hosszabb nyitva tartási idővel várja utasait a Ferihegy vasútállomáson lévő pénztár
A pénztár minden nap 4:00-23:00 között áll az utasok rendelkezésére.
Sajtószoba
Csak nemdohányzóként közlekedhetnek az ún. RIC jeles kocsik
Szeptember 30-tól lép érvénybe az UIC új szabálya.

