A MÁV-VOLÁN-csoport idén is részt vesz a Fenntarthatósági Témahéten

2024. április 22. hétfő, 16.43
Hegyi Zsolt, a MÁV-START szolgáltatásfejlesztési- és értékesítési vezérigazgató-helyettese beszédet mond

Budapest, 2024. április 22. Immár 9. alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei Fentarthatósági Témahetet. A Föld napjához kapcsolódó, diákoknak szóló legnagyobb fenntarthatósági eseménynek a MÁV-VOLÁN-csoport visszatérő résztvevője és támogatója: az április 22-26. közötti programsorozat alkalmával idén három érdekes helyszínen várja a jelentkező csoportokat. A nyitórendezvényen Hegyi Zsolt, a MÁV-START szolgáltatásfejlesztési- és értékesítési vezérigazgató-helyettese tartott beszédet.

A Fenntarthatósági Témahét célja a diákok fenntarthatósággal összefüggő ismereteinek bővítése és egyúttal a tanultak mindennapi gyakorlatban való megélése. A programsorozatnak köszönhetően a gyermekek már iskolás korban megismerkedhetnek a fenntartható szemlélettel és a Föld védelmének fontosságával. A 2024. évi Fenntarthatósági Témahét kiemelt témái a levegő és élővilága, a szabadidő, a körforgásos gazdaság, a hulladék és a fogyasztóvédelem, fenntartható fogyasztás.

A nyitórendezvényen Hegyi Zsolt, a MÁV-START szolgáltatásfejlesztési- és értékesítési vezérigazgató-helyettese a közösségi közlekedés fenntarthatóságban betöltött kiemelkedő szerepéről beszélt. „A tavalyi évben a MÁV-VOLÁN-csoport járatain több mint 800 millió utas volt, ez a 800 millió felszállás, 800 millió döntés a fenntartható jövő mellett. Mi, mint szolgáltatók tenni tudunk annak érdekében, hogy ezt az elkötelezettséget megpróbáljuk növelni: ennek érdekében az elmúlt évben igen komoly lépéseket tettünk az Építési és Közlekedési Minisztériummal közösen.  Az ország- és vármegyebérletek bevezetésével Magyarországon egy új megközelítésű bérlettípust vezettünk be, amely lebontotta az addigi szakmai korlátokat, és egy olcsó korlátlan hozzáférést biztosít a közösségi közlekedéshez.” A bérletek és a közösségi közlekedés sikerét jól mutatja, hogy a csaknem egy évvel ezelőtti bevezetése óta több mint 7 millió bérletet vásároltak utasaink.

A témahét ideje alatt a MÁV-VOLÁN-csoport három helyszínen készül programokkal az iskolásoknak, a helyek száma korlátozott, ezért előzetesen mindenhol jelentkezni kell. Nagykanizsán modern, fenntartható vasúti mosó kulisszaititkaival várja az érdeklődőket a MÁV-START. A kocsimosó kapacitása teljes kihasználásával akár naponta 70-80 vasúti személykocsi külső tisztítása is megoldható. A korszerű és környezetbarát rendszer segítségével egy jármű komplett külső tisztítása két-három perc alatt elvégezhető a korábbi kézi tisztítás 90 perces átlagideje helyett.

A MÁV négyezer kilométernyi országos törzshálózatából jelenleg 1117 kilométeren működik központi forgalomirányítás, azaz KÖFI. Ennek a rendszernek a célja, hogy a legkorszerűbb körülmények között, a leghatékonyabban működjön a vasúti közlekedés. Most lehetőség nyílik az Budapest–Esztergom vasútvonal mentén kiépült óbudai KÖFI Központ megtekintésére. A 2-es vonal átépítése az elmúlt 10 évben valósult meg, az állomásokon és a megállóhelyeken P+R parkolóka, valamint kerékpártárolókat alakítottak ki, ezzel is az utazóközönség kényelmét szolgálva. Kiépült felsővezetéki rendszer, ami lehetővé tette a modern villamos motorvonati szerelvények közlekedését, amik képesek a fékezésből keletkező villamosenergia visszatáplálására a felsővezetéki rendszerbe.

Érdekes lehet megtekinteni a MÁV Szolgáltató Központ Vizsgálólaboratóriumát is. A látogatók a MÁV-VOLÁN-csoport monitoring hálózatának üzemeltetéséhez használatos eszközöket és akusztikai műszerbemutatót láthatnak, valamint a levegőmintavételhez kapcsolódó műszerekkel is találkozhatnak.

A Fenntarthatósági Témahéttel összhangban a Volánbusz részt vesz a HUMDA Zöld Életre Valók roadshow-ján Dunakeszin, mely az elektromobilitás népszerűsítését szolgálja. Két alternatív-meghajtású buszt egy Mercedes-Benz eCitaro-t, illetve a szigethalmi H-tesztbuszt is (Toyota H2. City Gold) állítanak ki.

Háttérinformációk:

A MÁV-VOLÁN-csoport célja, hogy 2050-ig elérje a klímasemlegességet, ennek érdekében kidolgozta fenntarthatósági célkitűzéseit, amelyek között kiemelt jelentőségű a közlekedési szolgáltatók CO2-kibocsátásának csökkentése, a zöld digitalizáció, a hatékony energiagazdálkodás, a hulladékok környezeti terhelésének csökkentése és a körforgásos gazdaságra való áttérés, valamint a környezetbarát, fenntartható vállalati működés kialakítása.

A MÁV-VOLÁN-csoport leányvállalatai által nyújtott személyszállítási szolgáltatás adja Magyarország közösségi közlekedésének gerincét. A vállalatcsoport folyamatosan azon dolgozik, hogy az ország vasúti és közúti hálózatán modern, összehangolt, kiszámítható és jó minőségű szolgáltatást tudjon kínálni. A cél, hogy a közösségi közlekedés versenyképes alternatíva legyen az utazók számára, és egyre többeket ösztönözzön ennek használatára az egyéni utazás helyett.

A MÁV-START 2021 februárjában indította el a CO2-számlálót, hogy tudatosítsa, a közlekedési mód választásával is jelentősen csökkenthető a légkörbe kerülő károsanyag mennyisége. Három év alatt több mint 2,73 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást sikerült megelőzni, ami egy 200 ezres nagyváros összes lakosának éves kibocsátásával lenne egyenlő. A Volánbusz járműállományának CO2-kibocsátása 2023-ban csaknem 7 ezer tonnával mérséklődött az előző évihez képest. A csökkenés jelentős része az elektromos autóbuszok beszerzésének köszönhető. A dízelüzemű autóbuszok kiváltásával az e-buszok 2023-ban 4245 tonna CO2-kibocsátás megtakarításához járultak hozzá, ami 2358 személygépkocsi éves kibocsátásnak megfelelő mennyiség.

A közlekedési társaságoknál folyamatosan dolgoznak azon, hogy összehangolják a buszos és a vasúti szolgáltatások rendszerét, lépésről-lépésre egymáshoz igazítják a menetrendeket. Óriási lépés volt a tavaly tavasszal bevezetett tarifareform, az új vármegye- és országbérletekkel a MÁV-VOLÁN-csoport minden járművén lehet utazni az ország vagy egy-egy vármegye egészében, legyen szó helyközi vonatról, autóbuszról vagy HÉV-ről.

A kerékpár és közösség közlekedés kombinációja az egyik legkörnyezetkímélőbb távolsági közlekedési mód. A MÁV-START nagy hangsúlyt fektet a kerékpárszállító kapacitás folyamatos növelésére, a fejlesztéseknek köszönhetően 2023-ban csaknem 1,35 millióan szállítottak kerékpárt vasúton, ami 20 százalékkal haladta meg a 2022-es biciklis forgalmat. A jelenleg működő 10 elővárosi vasútvonalon pedig mintegy 80 állomáson áll rendelkezésre színvonalas B+R tároló, nagyságrendileg 4000 férőhellyel. A Volánbusz is tovább bővítette a kerékpárszállítási szolgáltatást nyújtó járatai számát, elsősorban olyan, kiemelt turisztikai célpontokba közlekedő autóbusz-vonalakon, ahol vasúton nincs, vagy csak korlátozottan van lehetőség az eljutásra.

A zöld digitalizáció kiemelt projektje a jegyvásárlást megkönnyítő, elektronikus jegyértékesítő rendszer. Egyre több busz- és vonatbérlet, jegy is elérhető a MÁV applikációban, aminek ma már több mint 2 millió regisztrált felhasználója van. A környezeti szempontokat leginkább előtérbe helyező online értékesítés térnyerése jól kimutatható: 2023-ban az online jegyváltás beérte a pénztári értékesítést, a jegy- és bérlettermékek 38 százalékát vették már az ELVIRÁ-n vagy a MÁV alkalmazásban.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság