Prága
Végtelen lehetőségek a városban és az eljutásban is!
SparDay és SparNight menetjegyek egy útra 19 €-tól, kirándulójegyek városi közlekedéssel 59 €-ért!
Arany Prága, Száztornyú Prága, Városok Anyja… a sokféle néven ismert cseh fővárosba napi négy nappali és két éjszakai vonatot kínálunk, amelyekkel kényelmesen juthatunk el a város legszebb látványosságaihoz. Alig 7 órányi kényelmes utazás után a belvárosba megérkezve máris élvezhetjük a Vencel tér forgatagát, a Károly-hídról elénk táruló panorámát a Hradzsinnal és a Szent Vitus-
székesegyházzal, az Óváros és a Kisoldal templomtornyaival. S a látvány után elsétálhatunk az Óvárosi térre, hogy az Orloj-on megcsodálhassuk az apostolok óránkénti felvonulását, vagy éppen irodalmi kalandozásokat is tehetünk a Kafka szellemét idéző Arany utcácskában, ©vejk törzshelyén, a Kehely vendéglőben, ahol bármikor jól eshet megállni egy sörre „a háború után este fél hétkor” – feltéve ha nem éppen Hrabal törzshelyét, az Arany Tigris-t vagy a saját barna sörét mérő U Fleků-t választjuk.
Menetrendek és árajánlatok Prágába:
Budapestről és Prága között valamennyi nemzetközi vonatunkra 40%-os menettérti kedvezményt biztosítunk. A vonatok prágai érkezési és indulási helye vagy a belváros szomszédságában fekvő főpályaudvar (Hlavní nadraľí) vagy a Holeąovice pályaudvar, amely a belvárosból könnyen megközelíthető metróval. Valamennyi vonaton választhat az 1. és 2. osztályú kocsik közt, s a teljeskörű kényelmet a nappali vonatokon étkezőkocsik, míg az éjszakai vonatokon fekvőhelyes- illetve hálókocsik garantálják.
Az étkezőkocsik étel- és italválasztéka az alábbi linkekről tölthető le: EC Jan Jesenius és Hungaria, EC Slovan, EC Jaroslav Haąek
A Jan Jesenius, Slovan és Avala EuroCity-ken irányonként 10 €-ért kerékpár is szállítható!
| EC 174 | EC 170 | EC 276 | EC 274 | EC 272 | EN 476 | EN 476 / 719 | |
| Jan Jesenius | Hungaria | Slovan | Jaroslav Haąek | Avala | Metropol | ||
| Budapest-Keleti | 5:25 | 9:25 | 11:25 | 13:25 | 15:25 | 20:05 | --> |
| Praha hl.n. | 12:21 | 16:21 | 18:21 | 20:21 | 22:21 | 4:09 | 6:23 |
| EC 273 | EC 275 | EC 277 | EC 171 | EC 175 | EN 477 | |
| Avala | Jaroslav Haąek | Slovan | Hungaria | Jan Jesenius | Metropol | |
| Praha hl.n. | 5:39 | 7:39 | 9:39 | 11:39 | 15:39 | 0:00 |
| Budapest-Keleti | 12:35 | 14:35 | 16:35 | 18:35 | 22:35 | 8:35 |
A vonatok számára vagy nevére kattintva letöltheti azok menetrendjét és kocsiösszeállítását.
SparDay- és SparNight-menetjegyek minden komfortkategóriára!
Kedvezményes SparDay- és SparNight-menetjegyeinkkel akár már 19 €-ért is eljuthat a cseh fővárosba. A kedvezményes jegyek csak a közvetleni vonatokra válthatók, cseréjük vagy visszaváltásuk nem lehetséges!
SparDay-menetjegyek a közvetlen nappali vonatokra az alábbi árakon válthatók:
2. osztályon: 19 €-tól, 1. osztályon: 35 €-tól
SparNight-menetjegyek a Metropol EuroNight prágai kocsijaiba az alábbi árakon válthatók:
| Ülőkocsi | 19 €-tól | |
| Fekvőhelyes kocsi* | 6 ágyas fülkében | 29 €-tól |
| 4 ágyas fülkében | 39 €-tól | |
| Hálókocsi | 3 ágyas fülkében (Tourist) | 49 €-tól |
| 2 ágyas fülkében (Double) | 59 €-tól | |
| 1 ágyas fülkében (Single) | 99 €-tól | |
* fekvőhelyes kocsi csak december közepétől január elejéig, valamint április végétől szeptember végéig közlekedik!
Figyelem: A Metropol EuroNight éjfél után indul Prágából, így a jegyet a Prágában töltött utolsó nap utáni napra (amely megegyezik a budapesti érkezés napjával is) kell megváltani!
A hálókocsiban felszolgált reggeli tartalma itt tekinthető meg. A kísérőknél ezen felül további hűtött illetve meleg italok és kisebb rágcsálnivalók is kaphatók, melyek választéka és árai itt tekinthető meg.
Kirándulójegyek Prágába
Oda-vissza utazásra, felnőtteknek 49 €, gyermekeknek 6-14 éves korig 24,50 €.
Kirándulójegyek a prágai városi közlekedésre is
Oda-vissza utazásra, felnőtteknek 59 €, gyermekeknek 6-14 éves korig 35,50 €.
Az oda- és visszaúti utazás mellett érvényességi ideje első három napján korlátlan utazást biztosít Prága valamennyi metró- és villamosvonalán, helyi autóbuszán, a Petřín-hegyre közlekedő siklón, valamint a PID P+0 zónán belül a helyközi autóbuszokra és a ČD helyi (S, Os, Sp) vonataira is.
(Megjegyzés: A kirándulójegy a 91-es jelzésű nosztalgiavillamosra és az AE repülőtéri buszra nem érvényes!)
Amennyiben további információkat szeretne a prágai tömegközlekedésről, keresse fel a közlekedési vállalat honlapját (angol és német nyelven is).
Mindkét fajta prágai kirándulójegy az érvényesség első napjától számítva négy napig érvényes 2. osztályon, korlátozások nélkül valamennyi vonatra, beleértve az átszállásos eljutásokat is a Budapest-Párkány-Pozsony-Břeclav-Brno-Kolín útvonalon. A kirándulójegyekkel az útmegszakítás nem lehetséges!
Amennyiben (az utazást is beleértve) négy napnál hosszabb időt töltene a cseh fővárosban, és a SparDay-menetegyek elfogytak, az 1 hónapig érvényes, korlátlan számban váltható, vonathoz nem kötött menetjegyek ára a következő:
| egy útra | oda-vissza | ||
| 2. osztály | 1. osztály | 2. osztály | 1. osztály |
| 82,00 € | 122,80 € | 98,40 € | 147,40 € |
Kis létszámú csoportok - családok, párok, baráti társaságok - számára CityStar menetjegyeinket is ajánljuk. Az 1. és 2. osztályra is váltható jegyek ára az együttutazók számától függ. Valamennyi jegy érvényessége egy hónap.
A City-Star jeggyel maximum 5 fő és plusz 1 gyermek utazhat együtt. Az első felnőtt a City-Star alapdíját fizeti meg (egyedül utazó gyermekek ennek a felét), míg a minden egyes további felnőtt esetében az alapdíj fele.
Gyermekek esetében gyermekenként az alapdíj negyede adódik hozzá a menetdíj összegéhez.
CityStar menetjegyek példaárai Prágába:
| 2. osztály | 1. osztály | |
| Alapdíj (1 felnőtt) | 102,00 € | 149,00 € |
| 1 felnőtt, 1 gyerek | 127,50 € | 186,30 € |
| 1 felnőtt, 3 gyerek | 178,50 € | 260,80 € |
| 2 felnőtt, 2 gyerek | 204,00 € | 298,00 € |
| 4 felnőtt | 255,00 € | 372,50 € |
A Metropol EuroNight-on fekvőhelyes- vagy hálókocsi igénybevétele esetén az alábbi felárakat is meg kell fizetni személyenként és irányonként:
| prágai kocsik (prágai érkezés a 718 sz. vonattal) | berlini kocsik | ||
| Fekvőhelyes kocsi* | 6 ágyas fülkében | 9,40 € | 14,00 € |
| 4 ágyas fülkében | 14,00 € | 17,50 € | |
| Hálókocsi | 3 ágyas fülkében (Tourist) | 14,00 € | 26,00 € |
| 2 ágyas fülkében (Double) | 21,00 € | 39,00 € | |
| 1 ágyas fülkében (Single)** | 49,00 € | 91,00 € | |
Megjegyzések:
* prágai fekvőhelyes kocsi csak december közepétől január elejéig, valamint április végétől szeptember végéig közlekedik!
** Single kategóriában 1. osztályú menetjegy váltása kötelező
Figyelem: A Metropol EuroNight éjfél után indul Prágából, így a jegyet a Prágában töltött utolsó nap utáni napra (amely megegyezik a budapesti érkezés napjával is) kell megváltani!
A Metropol EuroNight közvetlen berlini fekvőhelyes kocsijában felszolgált reggeli tartalma itt, míg a hálókocsiké (mindkét viszonylatban) itt tekinthető meg. A kísérőknél ezen felül további hűtött illetve meleg italok és kisebb rágcsálnivalók is kaphatók, melyek választéka és árai a magyar fekvőhelyes kocsi esetében itt, míg a cseh hálókocsira itt tekinthető meg.
A csehországi belföldi vonatok menetrendjét - angol és német nyelven is - a http://www.vlak.cz/ honlapon érheti el.
A célállomások további turisztikai adottságairól és a szálláslehetőségekről a következő helyeken érdeklődhet:
Cseh Idegenforgalmi Hivatal
1072 Bp., Klauzál u. 32.
Tel: (06-1) 411-1404
e-mail: info-hu@czechtourism.com
Cseh Centrum
1063 Bp., Szegfű u. 4.
Tel: (06-1) 462-5066
e-mail: ccbudapest@czech.cz
Nemzetközi menetjegye mellé vegye meg Atlasz biztosítását online módon itt.
Aktuális euró árfolyam
A megadott árak a MÁV-START Zrt. által meghatározott árfolyamon forintban, vagy - bármely nemzetközi pénztárunkban, illetve összes nemzetközi járatunkon – euróban is fizethetők. Ha nemzetközi utazásához több információt szeretne kapni, kérjük, hívja a MÁVDIREKT-et a 06 (40) 49 49 49-es számon, vagy keresse föl nemzetközi jegykiadó helyeinket.
A nemzetközi jegyek vásárlásakor alkalmazott árfolyam:
2013. április 1-től:
1 € = 305 Ft
2013. április 16-tól:
1 € = 300 Ft



