Nemzetközi menetrendek

A MÁV-START ZRt. aktuális nemzetközi menetrendjei könnyen áttekinthető, nyomtatható pdf formátumban is letölthetők.

Nemzetközi viszonylatok menetrendjei

Itt az egyes nemzetközi vonalakon közlekedő valamennyi közvetlen vonatunk egy táblázatba összefoglalva találhatók meg a fontosabb csatlakozó vonatokkal együtt - de csak az adott vonalszakaszra érvényes menetrendjükkel. Emellett olyan vonalak menetrendjei is elérhetőek, ahová közvetlen vonat nem közlekedik, de fontos csatlakozó vonalaknak számítanak. A vonalakat országonként csoportosítottuk, az egyes országokat a hozzájuk kapcsolódó betűk jelzik.

Nemzetközi vonatok menetrendjei

Innen az ábécésorrendbe szedett közvetlen vonataink (illetve néhány Bécsből induló csatlakozó járat) teljes menetrendjét töltheti le, amelyekben a viszonylati menetrendekhez képest jóval több megállási hely is megtalálható. Itt tekinthető meg a vonatok kocsiösszeállítása is, ahol látható az egyes közvetlen kocsicsoportok, valamint 1. osztályú, étkező-, fekvőhelyes-, háló- és kerékpárszállító kocsik elhelyezkedése, illetve azoknak a (helyjegyen szereplő) kocsiszáma és a közlekedési ideje.

Nemzetközi vonatok összeállítása

Innen tölthető le hamarosan a budapesti pályaudvarokról induló összes vonat kocsiösszeállítása egyetlen grafikus pdf file-ban.

Állomáskereső

 

MÁVDIREKT

telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége belföldről: 06 (40) 49 49 49,
külföldről: +36 1 444 44 99

Bejelentkezés az e-Ticketbe